Lelki otthon – A szigetlankai nőszövetség adventje
Egyre nagyobb a fény az adventi koszorúkon, öröm vasárnapján és az azt követő hétfőn ebben a növekvő világosságban, Isten otthona körül szorgoskodtak a szigetlankai református gyülekezet nőszövetségi tagjai.
Advent harmadik vasárnapján, a délelőtt istentiszteleten, a Szigetlankai Református Egyházközség Károlyi Zsuzsanna Nőszövetsége szolgált énekkel, majd a liturgusi szolgálatban is segédkeztek bibliaolvasással és imádsággal. Maskulik Klára nőszövetségi elnök az Igét (lekciót) olvasta, Péterfi Teréz pedig imádkozott.
Rácz Ervin lelkipásztor csendre és gondolkodásra, meggondolásra buzdította igehirdetésében a gyülekezetet: „Így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Menjetek a hegyekbe, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az Úr. Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? – így szól a Seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok.” (Hagg 1,7-9) Harminc év telt el a forradalom óta, érdemes elgondolkodni azon, hogy mi minden változott azóta, érdemben, lelkiekben. Habár látható és tagadhatatlan a fejlődés, az emberek mégis elégedetlenekés hála nélküliek. Mi a lelki deficit oka? Az, ha úgy gondoljuk, hogy a mi életünknek csupán egy része Isten. Amig nem fordítjuk meg ezt a gondolkodást, és nem leszünk Isten tüzében egy darab parázs, addig ez az elégedetlenség meg is marad. Kössük meg a számunkra előnyös szerződést Istennel: foglalkozzunk az Ő házával, közösségével, Ő pedig akkor foglalkozni fog a mi otthonunkkal.
Hétfőnként, ebben az évben is, minden délután imaközösségben voltak együtt a szigetlankai nőszövetség csigázói. A csigatészták sodrása, elkészítése közben a tagok valóban otthon érezték magukat. Ők várták ebben az évben is a hétfőket. Közben elmondták panaszaikat, fájdalmaikat, de hálát adtak az örömökért és jó értelemben büszkén meséltek szeretteikről, gyermekeikről, unokáikról, dédunokáikról… Az Emmaus Gyülekezeti Ház szeretetteljes otthonná vált ilyenkor. Ez év utolsó ilyen hétfőjén a lelkipásztor a napi Igével bátorított: „megszabadultam az oroszlán szájából.” (2Tim 4,b) Többen elmondhatták ebben az évben, a betegség mélységéből, a gyász fájdalmából visszajőve, hogy valóban Isten szabadította meg őket.
Egy kis ajándékkal, figyelmességgel térhettek haza az ügyeskezű asszonytestvérek, kérve Istent, hogy a következő évben is adjon erőt arra a szolgálatra, az Isten háza körül való szorgoskodásra.
